2014. március 1., szombat

Baconos csirkecomb

A csirke alsó-combokról lehúzzuk a bőrt, éles késsel a húst tö 3-4 helyen hosszában bevágjuk egésze a csontig, és alaposan megkenjük sós, paprikás préselt fokhagymával, majd betekerjük bacon szalonnával, amit egy fogvájóval, vagy hústűvel rögzíthetünk is (sütés után eltávolítandó).
Egy olajjal kikent jénai tálba állítjuk egymás mellé a csirkecomb tekercseinket és 180 fokra előmelegített sütőben 30 percig sütjük.
Ha marad hely a tálban, kisebb, héjától megpucolt egész burgonyát bekenünk olajjal, sózzuk, borsozzuk, vagy ízlés szerint fűszerezzük és a húsdarabok közé rakjuk, így együtt sülve átveszi annak ízét, és kész a nagyon finom köretünk is.
Ízlés szerint a tálalásnál kínálhatunk hozzá tormás-majonézes tejfölt, vagy paradicsomszószt. 
Hidegen salátás tálra is helyezhető, vendégváráshoz előre elkészíthető.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése